2016. október 29., szombat

Mogyorós-csokis zabpehely keksz

Az utóbbi időben ez a keksz a kedvencünk. Az alapreceptet többféle módon variálom. (csoki, napraforgómag, aszalt gyümölcsök, mogyoró)
Ebből a mennyiségből kb. 40-45 db keksz készül.


Hozzávalók:

20 dkg zabpehely
6 evőkanál teljes kiőrlésű búzaliszt vagy zabliszt
20 dkg barna cukor
2 kávéskanál sütőpor
2 kávéskanál fahéj
2 kávéskanál gyömbér
20 dkg puha vaj 
2 db tojás
2 marék sós földimogyoró (Igen, sós. Sokkal finomabb, mint sótlan mogyoróval, istenien kiemeli a csokoládé ízét)
10 dkg 70 %-os étcsokoládé

A száraz anyagokat összekeverem, a csokit darabolom, a mogyorót durvára vágom, majd mehet hozzá a tojás és a vaj. Egyszerűen kézzel összegyúrom. A sütőt 170 fokra melegítem.
Sütőpapíros tepsibe diónyi golyókat teszek, majd elnyomkodom és mehet is kb 10-15 percre a sütőbe.
(10 perc után érdemes nézegetni, mert sütő függő. Elkészültekor puha, hűléssel szilárdul)
A sütés végeztével hagyni kell picit pihenni,, azután szabad a tepsiből kiszedni.

Jó étvágyat kívánok!
CsillaG sütöde 




2 megjegyzés:

  1. Ez nagyon tetszik, csak cukrot kevesebbet teszek bele.

    VálaszTörlés
  2. Nyugodtan helyettesítheted édesítővel is, én már szinte csak azt használok.

    VálaszTörlés